Tökéletes Tökéletlen

Csevegő
 
Helyszínek
Fórumok : Villa : Hálószobák Fórumok: 
Témaindító hozzászólás
Hidee

2015.06.12. 16:15 -

(Tartalmaz: ágy, gardrób, televízió, ülőalkalmatosságok)

[106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]

vanda Előzmény | 2015.07.15. 22:49 - #106

Miután elviharzott a bárból a piákkal a kezében egyből a szobájába ment. Biztos volt, benne, hogy Ella nem lehet annyira pszichopata, hogy megöljön egy embert, mert az kicseszett vele. Miközben ezen gondolkodott mindkét piás üveget kiidta, majd végül az ágyára pillantott, ahol megtalálta a szétszedett melltartóját. Felvette, ám abból kiesett valami. Egy nagyobb mennyiségű pénz összeg. Valószínüleg ez lehetett Sean kárpótlása. Ez kicsit jobb kedvre derítette a lány, ám még mindig azon agyalt, mi a f*szt csinálhatnak Elláék Chrissel. Majd miután már nem bírta megállni, kiment és a nappaliban látta őket, amint a csajszi mutogatja Seannek, hogy egy pillangót tetovált Chrisre. Evie alig bírta visszafogni a nevetését. Nem bánta meg, hogy nem segétkezett, hiszen ez nem az ő dolga, neki még nem ártott Chris és nem szeret alaptalanul bosszút állni. Majd miután látta, amit akart bement a bárba, és mostmár több üveg whiskeyt vitt el, majd visszament a szobájába és szinte egész este  röhögött.

- Az biztos, hogy én Ellát ezek után soha nem fogom felidegesíteni, nehogy nekem meg egy póni lovat tetováljon a mellemre-mondta és még mindig röhögött. Majd mikor már feljött a nap, na akkor aludt el Evie.

/Evie off/


neila Előzmény | 2015.07.14. 20:51 - #105

Ella Mindent elhitt a fiúnak meg sem kérdőjelezte , de minden után ott marad egyedül a szobájában , nem a becsülete zavarta igazán hanem az érzései , a saját érzései , nem szerette ha játszanak vele , egyszerűen felült az ágyon majd össze szedte magát lezuhanyzott és minden bánatával elindult , a külseje kifogástalan volt de belül megtört egy cseppet , elhatározta hogy ma egyszerűen berúg és bealszik egyhelyben , annyi biztos volt hogy egy életre megjegyezte Chris nevét és az ő bosszúja nem egy tejszínhab vagy egy ruha lopás volt , ő nagyban játszott , és nem akarta befejezni amíg össze nem töri a fiú szívét... /Ella a bárba/

Chris Előzmény | 2015.07.14. 20:34 - #104

-Szint úgy cica-mondta és mint aki ragadozóm úgy vetette magát Ellara és rögtön ostromolni kezdte ajkait. Addig sorozta míg be nem engedte és akkor nyelve bebarangolta a lány száját miközben a keze ide-oda járt és aztán a csókjai a lány nyakára tértek ott egyszerre szívta, harapdálta és csókolta aztán a kuulcscsontjánál időzött el közben a keze a lány combján siklott fel le és betévedt a szoknyája alá. Leszedte a lányról felső ruhatakarót így már csak fehérnemű volt rajta és a csókjai végig siklottak a hasán át egészen a bugyija pereméig majd fogaival szép lassan lehúzta a ruha darabot és zsebre tette fel kelt és az ajtó fele indult. Azonban még hátra nézett a ziháló lányra.

-Köszönöm a suvenirt-mondta és egy szexi mosoly jelent meg az ajkán miközben beletúrt a hajába. De még mielőtt elment volna visszanézett.

-Kíváncsian várom a bosszút-mondta és pontosan ez volt a célja. Chrisnek az egyszerű szex túl unalmas lett volna kell valami izgalom.

*Chris go bár*


neila Előzmény | 2015.07.14. 20:12 - #103

Ella Felhúzta a lábait amitől a szoknyáha hátra esett , enyhe ajakharapással fordult a fiú felé. -Kívánlak...és tudom hogy butaság de már telljesen megörjítessz . Emelte karjait a feje felé majd halkan sóhajtott . -Nem kéne , de akarom. -Gondolkodott el , ismét amitől mosoly jelent meg az arcán a pici gödröcskéi megjelentek majd ismét egy sóhaj hallatszott fel . Ella gyengéd érzelmeket táplált Sean iránt is de nem bírta megállni , nem érdekelte , tudta úgysem tartana ki mellette és most telljesen rá volt izgulva Chrisre , rég kívánt ennyire valamit , többnyire azért mert nem kaphatta meg , és ez idegesítette , mindennél jobban . . .

Chris Előzmény | 2015.07.14. 20:01 - #102

Csak figyelte a lányt és mikor elfeküdt akkor meglátta azokat a tökéletes combokat és hát kicsi Chris éledezni kezdett ott lent. Nem tehetet róla egyszerűen megbabonázták azok a lábak mikor a lány megszólalt Chris odakapta a feját és rekketesen megszólalt.

-Igen cica?-kérdezte meg miközben már vette is a következő szelet pizzat még mindig adott ki pár nyögést de ezt már nem a pizza váltotta ki egész egyszerűen az a képzelgés amit Chris a fejében kialakított Ellaról.


neila Előzmény | 2015.07.14. 19:45 - #101

Ella Egyre jobban kívánta a fiút és ha érezte is hogy megjátszott a dolog de egyszerűen nőből volt , az alhasában kavargott egy érzés amit biztosan tudott hogy Chris válltott ki , kicsapta a libabőr a fiú hangjától , és egyszerűen megmagyarázhatatlan vágyat érzett a csókjai után a figyelme iránt. Hátra feküdt az ágyon és lehunyta a szemeit megpróbállta kizárni a fiút a gondolataiból de a hangok , a szuszogása ... a kis szikrájából lassan tűz lett ami felmarta a lányt belülről.-Chris.-Szólalt meg picit később

neila Előzmény | 2015.07.14. 19:40 - #100


Chris Előzmény | 2015.07.14. 19:34 - #99

Látta hogy Ella bámulja és erre csak színpadiasan ette tovább a pizzáját és még párszor nyögött ami igazi reakció volt mivel ez a pizza valami isteni volt aztán cinkosan nézett Ellara.

-Cica ha már te nem akartál megetetni csókjaiddal akkor majd a pizza kielégíti vágyaimat-kacsintott egyett és ette tovább a pizzajat és óvatosan beleharapot alsó ajkába. Szándékosan akarta feltüzelni a lányt. Kíváncsi volt hogy milyen lehet...


neila Előzmény | 2015.07.14. 19:20 - #98

Ella Törökülésbe ült az ágyon és lelapította a szoknyáját mielőtt meglátszott volna a csipke fehérnűje.Elvett még egy szeletet , direkt nyammogott úgy mintha élvezné a pizza társaságát de az idilljébe belerondított egy nyögés és összeugrott a gyomra. Elkezdett fantáziállni amitől elég furcsán figyelte Chris minden mozdulatát. Az ajkába harapott. -Féltékeny leszek-

Chris Előzmény | 2015.07.14. 19:09 - #97

-Késő bánat eb gondolat-mondta bölcsen aztán a kijelentésen miszerint éhes volt megint megkordult a gyomra.

-Soha nem mondtam hogy mire éhezek-eresztett meg egy perverz vigyort aztán lenyúlt hogy vegyen magának egy szelet pizzát és ahogy a falat lecsúszot a gyomrába egy nyögés szaladt ki a száján

-Ez isteni-morogta.


neila Előzmény | 2015.07.14. 19:04 - #96

Ella -Neem , nemakarom megcsalni a Pizzámat - Mondta Chris ajkai közé majd az egyik lábát felhúzta a fiú törzse mellett.Belé kapazkodott majd egy nyammogós csókot adott a srácnak és elengedte az ajkait. -Nem viszel te sehova-Nevetett fel majd hátra döntötte a fejét és elmosolyodott. -Az előbb még éhes voltál..-

Chris Előzmény | 2015.07.14. 18:50 - #95

Végszóra csöngettek és Ella ment is ki a kajáért éppen nyújtozott az ágyon és már nyúlt volna a kajáért de a lány elhúzta előle e-miatt pofával előre leesett az ágyról és lassan feltápászkodott. Ellopta a lánytól a dobozt és óvatosan lerakta gondolván majd visszatér erre. Felkapta a lányt és hagyta had kulcsolja át a lábát Chris derekánál. Ránézett és egy perverz vigyort villantott.

-Tévedsz cica a myországba én repítelek-mondta és már le is csapott az ajkaira. Hátrálva leült az ágyra miközben keze a lány hajába túrt.


neila Előzmény | 2015.07.14. 18:43 - #94

Ella -Te csak ne röhögj-Vágta hozzá egy mosollyal az egyik párnát Chrishez majd végszóra csengettek és a lány felpattant a helyéről a pizzás felé indulva , nemsokára a fiú felé lépkedett egy papírdobozzal amiben az étel volt található. -Ha jófiú leszel talán kapsz.-Játszadozott mand kivett magának egy Ananászos szeletet és olyan hangosan nyammogva ette , hogy még az is kedvet kaphatott az ételhez aki valójában nem is evett. -Istenem-Nyammogott egy kélyes mosollyal.-Menyország- Kuncogott

Chris Előzmény | 2015.07.14. 18:21 - #93

-Ez volt a célom-mondta egy büszke mosollyal és hagyta had csusszanyon ki alóla a lány tiszta vörös arcán csak felnevett és hanyat feküdve röhögve mutigatot a lányra mint egy dedós.

-Látnod kéne most magadat-mondta még mindig röghögve aztán hasa hatalmasat mordult és Chris csak a lányra nézett mint egy esdeklő 5 éves.

-Éhes vagyok. Mikor jön már a pizza?-kérdezte.


neila Előzmény | 2015.07.14. 18:16 - #92

/Végre otthon vagyok :$/ Ella -Jézus...-Szuszogott halkan a csókuk után , ajkai lezsibbadtak , egy vággyal teli pillantást vetett a fiúra majd lesütötte a szemeit. Elgondolkodott ~Chris igazi haver..csak sajnos túl jól csókol~ ismét felnézett a fiúra. -Szenvedek ezeltől a büntetésektől Jaj-Kacagott majd enyhe mosollyal az arcán picit felljebb kúszott , ki akart mászni Chris alól arca teljjesen vörösbe öltözött.

Chris Előzmény | 2015.07.14. 17:55 - #91

-Akkor meg kel hogy büntesselek. Nagyon hatékony módszereim vannak. Például ilyen-csókolta és apró yenge harapásokkal terítette be a nyakát -Vagy ilyen-harapot bele a fülcimpájába gyengéden-Esetleg ilyen-szenvedélyes csókkal nyomta el saját hangját és mikor elszakadtak csak óvatosan bele harapot alsó ajkába és lenézett rá. -Azt hiszem kellő képpen megbüntettelek-mondta egy ravasz mosollyal de továbra sem volt hajlandó leszállni róla.

neila Előzmény | 2015.07.14. 17:46 - #90

Ella -És mit teszel ha lefejellekm-Haraptam a saját ajkamba és a fiúét szugeráltam egy gyengéd lassú csókot nyomtam az ajkaimra , nem volt mentségem , túl jól játszott.

Chris Előzmény | 2015.07.14. 17:42 - #89

-Ó dehogynem-keze feljebb siklot a lány melltartójának aljánál és érzékien végig húzta a kezét aztán a köldökénél írt le kör körös mozdulatot. A kijelentésen csak felnevetet és az az idegesítő mosoly csak még sz3lesebb lett és olyan közel hajolt hogy szinte már a lány ajkaiba suttogot. -Így jobb?-kérdezte.

neila Előzmény | 2015.07.14. 17:36 - #88

Ella -Nem tudod a gyengémet -Haraptam az ajkamba majd elmosolyodtam és karom összefontam magam előtt. -Nem is érzem..-Játszotta magát de igazá diból élvezte a helyzetet csak nem mutatta.-Idegesít a mosolyod ...-Morogtam játékosan

Chris Előzmény | 2015.07.14. 17:32 - #87

Nem tehetet róla férfi mivoltja miatt bevette amit Ella csinál és csak hangosan nevetet majd felpattant és megint maga alá terítette a lányt veszélyes mosollyal megszólalt. -Ha te így én is úgy-motyogta és keze bevándorolt a lány pólója alá és végig simította a derekánál. Húzni akarta az agyát és aztán egy fél mosoly jelent meg ajkain amit nem is akart lleplezni.

[106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]

 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!